Visszaszólt a Jobbik a Momentumnak
Megy az üzengetés az ellenzéki térfélen. Miközben a Fidesz hátradől, addig a másik oldalon egymásra lőnek a pártok.
Megy az üzengetés az ellenzéki térfélen. Miközben a Fidesz hátradől, addig a másik oldalon egymásra lőnek a pártok.
A Jobbik frakcióvezetője, Volner János az Állami Számvevőszék bejelentése után azt mondta, a Fidesz be akarja tiltani őket.
Az adóhatóság is nekimegy a Jobbiknak?
Bár az összkép megfelelő volt, az ÁSZ sok szabálytalanságra is rávilágított. Nem volt belső ellenőrzés, és nem tette közzé a közérdekű adatokat teljes körűen. 2013 kivételével a színház végig veszteséges volt, a színház saját tőkéje csökkent.
Az Állami Számvevőszék elnöke úgy látja, hogy az utóbbi években jelentősen szűkült itthon a feketegazdaság. Domokos László a Profit7.hu-nak adott interjúban azt is állította, hogy a magyar közintézmények egyre elkötelezettebbek a korrupció megelőzésében.
Dugdoshatják a közpénzt a jegybank alapítványai, vagy éppen nyithatnak borboltot a Budai Várban, ha úgy tartja kedvük. Indulna medvehagymát szedni? Vigyázzon, fejenként legfeljebb 2 kiló adómentes, a többit sáp terheli. A Matolcsy György unokatestvéréhez köthető egyfiókos mikrobank megszerezte a Buda-Cash ügyfélvagyonát, a hazai cégvezetők pedig állítják a munkaerőhiány a legnagyobb gazdasági probléma. Eközben az észtek megoldották az Uber-problémát, méghozzá úgy, hogy az mindenkinek tetszik. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A tíz vizsgált kórházból kilencnél súlyos közbeszerzési szabálytalanságokra bukkant az Állami Számvevőszék – olvasható a Magyar Idők szerdai számában.
Visszautasítja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapításait a Növényi Diverzitás Központ (Nödik), mivel minden egyes forinttal el tudott és el tud számolni, ezt minden évben meg is teszi a Földművelésügyi Minisztériumnak (FM), illetve a Magyar Államkincstárnak - közölte a Nödik igazgatósága.
Az Állami Számvevőszék javaslata szerint a jövőben magasabb fizetést kaphatnának az állami társaságok vezetői, de prémium csak kiemelkedő teljesítmény esetén járna, emellett szigorú korrupcióellenes előírásokat vezetnének be, valamint közcégek egykori irányítói csak bizonyos idő eltelte után vállalhatnának munkát az adott iparág valamely magántársaságánál – írta a Napi Gazdaság szerdán.
Több szabálytalanságot talált az Állami Számvevőszék a Magyar Orvosi Kamara 2010-2012-es gazdálkodásának ellenőrzésekor.
Rekordközeli nagyságra ra futott a közintézmények artozása, ami immártöbb, mint 116 milliárd forint.
Elkészültek a Magyar Orvosi Kamaránál tartott helyszíni ellenőrzés eredményeiről szóló számvevőszéki munkaanyagok – közölte az Állami Számvevőszék csütörtökön.
Elbukta az államadósság elleni háborút az Orbán-kormány. Amint radikális adósságcsökkentési tervei elvéreztek, fellazította saját szigorú szabályait, és az adatok kozmetikázásától sem riad vissza. Az idei első félév csúcsközeli, 85,1 százalékos eladósodást hozott.
Több törvénysértést és szabálytalanságot tárt fel az Antall József Alapítvány gazdálkodásában az Állami Számvevőszék – közölték az ÁSZ hírportálján kedden.
A jövő évi költségvetési törvényjavaslat "azt sugallja", hogy Magyarország túllépett a krízisen, a büdzsé nem egy válsággal küzdő állam viszonyait mutatja be, nem jelennek meg a szükséggazdálkodás jellemzői – ezt mondta az Állami Számvevőszék elnöke a Napi Gazdaságnak.
A belügyminiszter szerint ha az önkormányzatok magukat nem tudják, akkor eladósítják vállalataikat. A 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő cégeknél 620 milliárd forint adósság halmozódott fel - mondta. Pintér Sándor beszélt arról is, hogy az önkormányzati vezetőknek nagyon nehéz nemet mondaniuk a korrupcióra, mert esetükben nemcsak anyagiakról van szó, hanem barátságokról, együttélésről is. Az ÁSZ elnöke szerint pedig a vállalati szféra támogatást kijáró, lobbista rendszerré vált.
1. A közszféra intézményei egyre elkötelezettebbek a megelőzésen alapuló korrupció elleni küzdelem terén. 2. A kormányzati intézkedések pozitív hatásai nyomon követhetők. Ezeket önkéntesen kitölthető kérdőívek alapján állapította meg az Állami Számvevőszék.
Az Állami Számvevőszék elnöke is a miniszterekhez hasonló védelmet kaphat a jövőben, és a Miniszterelnökség kiemelt védelemben részesülő ingatlanainak a körét is kibővítené a kormány – derül ki abból az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett tervezetből, amelyet pénteken tettek közzé a kormány honlapján.
Kisebb szabálytalanságokat talált az egyetemeket vizsgáló számvevőszék a Képzőnél. A jelentésben megjegyzik: az egyetem növekvő hallgatói létszám mellett, csökkenő költségvetési támogatás és romló pénzügyi pozíció ellenére folyamatosan megőrizte fizetőképességét.
Az Állami Számvevőszék 2009–12 közötti időszakot és első lépcsőben nyolc felsőoktatási intézményt érintő vizsgálata szabálytalanságokat tárt fel a gazdálkodási jogkörök gyakorlásában az intézmények többségénél.